"Mindig hittem a nők közötti szolidaritás kivételes erejében. Aztán kitaláltam az Aranyanyu díjat."
Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium magyartanáraként és igazgatóhelyetteseként kapta meg 2017-ben az Aranyanyu Díjat, de azóta sok-sok változáson ment keresztül. Ma már Budapesten él és az Evangélikus Középiskolai Kollégium igazgatója és az evangélikus Pedagógia Intézet magyar nyelv és irodalom tantárgygondozói feladatait látja el. Hiszi és vallja, nem problémák vannak, hanem gyerekek. Mivel az elvárások mindenki számára egyformák, a gyerekek képességéhez mérten kell egyedi megoldásokat találni, akár kiemelkedően tehetségesek, akár tanulási nehézséggel küzdenek. Zsuzsa nem a „programokban”, hanem a gyerekek személyes történeteiben és az egymásra figyelésben hisz. Jó humorának, fesztelen stílusának köszönhetően a diákok megnyílnak előtte, szárnyra kapnak és valóra váltják álmaikat.
Illésné Áncsán Aranka több száz fiatal hívja “Anyácskának”, akiket még a tiszadobi gyermekotthon igazgatójaként nevelt. Legtöbbször azokkal volt sok dolga, akiket kezelhetetlenségük miatt állandóan vittek az igazgatóhoz. Ők lettek leginkább Aranka gyerekei. Sokukkal ma is tartja a kapcsolatot, egyengeti az útjukat, ismeri a gyermekeiket. Van aki 16 évesen került a gyerekotthonba, ott tanult meg: írni, olvasni, magyarul beszélni, de leginkább élni és szeretni. Manapság gyermekjogi képviselőként dolgozik, ugyanolyan lelkesedéssel, mint eddig bármikor. Aranka számára fontos, hogy a régi szabolcsi növendékeinek is tudjon segíteni, ha szükség van rá.
Dr. Németh Katalin a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fül-orr-gégészeti ambulanciáján látja el betegeit. A gyógyításban fontosnak tartja, hogy a testi tünetek mögött az egész embert meglássa, szociális- és családi hátterét ismerje, lelki állapotát is figyelembe vegye. Katalin szerint fontos, hogy beszélgessen a páciensekkel, mert sokszor egy elejtett mondat is sokat segít megérteni és diagnosztizálni a betegséget. Lelkiismeretessége belülről fakad, így addig megy egy-egy rejtélyes eset után, amíg megnyugvó választ nem kap.
Molnárné Gardi Katalin a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezető aneszteziológiai szakasszisztense. Több mint harminc éve dolgozik az intézményben, ez az első munkahelye. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a betegek biztonságban érezzék magukat, félelem nélkül élhessék meg a beavatkozásokat. „Egy-egy jó szó, biztatás, kézsimogatás elaltatás előtt csodákra képes” - vallja Katalin, aki nem is titkolja, hogy a hivatása az élete. Miután munkahelyén rengeteg energiával elvégzi a műtő, adminisztráció, logisztika körüli mérhetetlen mennyiségű feladatát, lakóhelyén, Földeákon folytatja mások segítését.
Dr. Prokainé Hajnal Zsuzsa gimnáziumi kémia-biológia szakos tanár, végtelenül ritka és igen szerencsés „ötvözet". Fáradhatatlan energiabomba, ugyanakkor érzékenyen figyeli tanítványai rezdüléseit. Speciális érdeklődésű tanítványait kiemelt figyelemmel segíti, eredményesen szerepelnek versenyeken. Zsuzsa, ha kell, különleges eszközöket szerez számukra, vagy épp sütit süt a verseny napjára. Láthatóan imádja a kémiát, a kémcsöveket, a Bunsen-égőket is féltő gonddal szeretgeti. Ugyanakkor nagy türelemmel és megértéssel kezeli azokat a fiatalokat is, akik nem ápolnak ilyen „szerelmetes" viszonyt a tantárggyal.
Vinczéné Fodor Anna miután férje, édesanyja, legjobb barátnője is daganatos beteg lett, klinikai szakpszichológusként úgy érezte, az az útja, hogy ő is felveszi a harcot a rákkal szemben, a saját eszközeivel. Simonton terapeuta lett, egri és miskolci csoportjaiban kifejezetten daganatos betegek sajátítják el azokat a relaxációs, imaginációs technikákat, amelyekkel segíthetik saját gyógyulásukat. Mára elkészült második gyógyulástörténeteket tartalmazó Falevelek 2. című könyv, lassan a közönség számára is olvasható lesz. Az élete középpontjában a mentálhigiénés megsegítés áll, annak minden formájában. A Covid alatti időszakban sem állt meg az élet, az online csoportokat indítottak, s ez újabb kapukat nyitott ki, be tudtak kapcsolódni a csoportokba az ország minden pontjáról, illetve azok is akik esetleg otthoni vagy kórházi kezelés alatt állnak.
Dr. Novák Edit, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet aneszteziológus főorvosa a szívműtéten átesett gyerekek őrangyalaként már az operáció alatt azon dolgozik, hogy a kis betegek mihamarabb egészségesen térhessenek haza otthonukba. Edit a gyakran hosszú órákon át tartó műtétek közben is figyelmet fordít arra, hogy az aggódó szülők ne maradjanak magukra, amikor csak teendői engedik, időt szakít a tájékoztatásukra, megnyugtatásukra. Míg betegéért foggal-körömmel harcol, az egész családot támogatja a legnehezebb napokban, hetekben. az utóbbi 5 évben túl egy nagy betegségen, a szívbeteg gyerekekkel egy Covidos időszakon, előkészít, altat, oktat, higgadtan, nyugodtan, profizmussal.
Novák Edit, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet aneszteziológus főorvosa a szívműtéten átesett gyerekek őrangyalaként már az operáció alatt azon dolgozik, hogy a kis betegek mihamarabb egészségesen térhessenek haza otthonukba. Edit a gyakran hosszú órákon át tartó műtétek közben is figyelmet fordít arra, hogy az aggódó szülők ne maradjanak magukra, amikor csak teendői engedik, időt szakít a tájékoztatásukra, megnyugtatásukra. Míg betegéért foggal-körömmel harcol, az egész családot támogatja a legnehezebb napokban, hetekben. az utóbbi 5 évben túl egy nagy betegségen, a szívbeteg gyerekekkel egy Covidos időszakon, előkészít, altat, oktat, higgadtan, nyugodtan, profizmussal.
Idén első alkalommal rendezzük meg az Aranyanyuk és Terézanyuk első országos találkozóját.
Számunkra ezentúl ez a nap a Nők megbecsülésének napja.
Anna 2017-ben kapott Ridikül Magazin különdíjat. A Szent István rádió műsorvezetőjével a Simonton módszerről, saját tapasztalatairól beszélgetett. Különleges kisugárzása, egyénisége és szaktudása páratlan érték, nem csak betegségben, az élet minden területén érvényes összefüggésekre világít rá Aranyanyunk.
Ahogy azt ígértük, idén is kisorsoltunk egy tabletet a Richter Aranyanyu Díj szavazói között. A szerencsés nyertes már jelentkezett is értesítésünkre, az ajándék pedig megcímezve várja, hogy a posta gondjaira bízzuk. Szívből gratulálunk Pécsi Krisztina!
Ha már a gála élő közvetítésének mind az öt részét megnéztétek százszor, akkor itt találtok még egy kis válogatást Bodó Gábor fotóiból, a legemlékezetesebb pillanatokról. Tegyétek el emlékbe, és nézegessétek gyakran! Állítólag feltölt, és erőt ad a nehezebb napokon :-)
A képre kattintva szemetek elé tárul a galéria.
A stáb már hetek óta készül a nagy napra, ami ma végre elérkezett. A kamerák már útra készen, a Budapest Music Center épületében nagy a sürgés-forgás, a sajtó képviselőinek tarsolyában rengeteg kérdés, és bizonyára a 16 döntős, és jelölőik is izgatottan várják a délutánt.
Tóthné Almássy Monika 15 éve kezdett el kórházpedagógusként dolgozni a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán. Belülről látta a rendszer hibáit és hiányosságait, azt hogy országszerte kevés a szakember, nincs kórházpedagógus-képzés, és úgy általában, meglehetősen marginális területként tekint erre mindenki. Az anyaiskolák sincsenek igazán képben, mit is kellene tenniük, ha egy gyermek, betegség miatt tartósan kimarad az iskolából. A törvény heti 10 órát ír elő, amit ezeknek a gyerekeknek biztosítani kellene, például úgy, hogy az iskolából kijárnak hozzájuk a tanárok. De ez nem nagyon nem működik. Pedig ezeknek a gyerekeknek nagyon fontos lenne, hogy érezzék a törődést, és azt, hogy visszavárják őket. Csak tavaly több mint 1500 gyermek kényszerült magántanulói státuszba betegsége miatt.