Rácz Zsuzsa - Egy korszak vége

Mindig hittem a nők közötti szolidaritás kivételes erejében. Aztán kitaláltam az Aranyanyu díjat.Több mint tíz éve véletlenül ismertem meg a Richter Gedeon Nyrt döntéshozóját: a mai társadalmi helyzet fényében, -inkább árnyékában- egy kivételes, kegyelmi pillanat volt, hogy ez a díj támogatásukkal létrejöhetett.

Egy futó percre úgy tűnt, valami változik, fejlődik: a nők, a segítő szakmákban dolgozó nők számítanak. Fontosak, munkájuk értéke felbecsülhetetlen.

Ma már ez megmosolyogtató illúziónak tűnik. Pedig a díj hét éven át létezett, közel száz nő kapta meg, több százan lettek döntősök, több ezer nőt jelöltek a díjra. 

És nem azért kaptátok meg, mert valakinek a valakijei voltatok, rokon, ismerős, barát: és nem is azért, mert egy sokadik alapítványt, projektet hívtatok életre, a nem létező szabadidőtökben önkénteskedve, hivatástudattól hajtva- űzve, hogy újabb és újabb életbevágó feladatokat oldjatok meg az állam helyett, tartsátok egyben a széthulló egészségügyet, oktatást és szociális szférát.  

Nem. 

Ez a díj azért járt, mert erőtökön felül, időt, energiát nem kímélve mindent megtettetek az emberért, aki egyszeri és megismételhetetlen, és bármelyikünk lehet, bármikor- és éppen rátok van bízva. Legyen az gyerek, felnőtt, legyen beteg, legyen tanítvány- emberséggel, szeretettel, hozzáértéssel bántok azzal, aki a segítségetekre van utalva.

Semmi extra, mondhatnám, de épp ez benne az extra: mindannyiunknak példát mutatva teszitek azt, ami a dolgotok. Azt, amiért a segítő hivatást választottátok életfeladatotoknak.

Ma, alig több mint tíz évvel később, egy ilyen díj már elképzelhetetlen. A nők helyzete látványosan romlott, a segítő hivatásokban, ha lehet, még inkább.  Pedig a pandémia világosan megmutatta, mennyire rátok vagyunk utalva, milyen felbecsülhetetlen kincs tudásotok, emberségetek- nővér, asszisztens, orvos, pedagógus, szociális munkás...  Mi lett volna velünk nélkületek? Mi lenne?!

Az Aranyanyu díj olyan volt, mint a mesében: a jók elnyerik jutalmukat. Boldog vagyok, hogy ennek anyja lehettem, hogy részese lehettem az örömeteknek.

A társadalmi szolidaritás, a nők közötti szolidaritás, amely nélkül nincs megbecsülés, egyszer volt, hol nem volt, tán sosem volt. 

De köztetek megszületett és él.  És szerintem kitart már, míg csak élünk. Szívből kívánom Nektek.

Mélységesen hálás vagyok Neked, Börcsök Klára, hogy időt, fáradtságot nem kímélve megkérdezted az Aranyanyukat, hogyan alakul az életük. Kívánom mindenkinek, hogy minél több olyan elismerést, barátot és közösséget kapjon munkájáért, mint az Aranyanyu díj volt: mert megérdemlitek!